Hírek


2015.11.05.

Felhívás gyertyagyújtásra

Tisztelt Hölgyek és Urak!

A Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága (a továbbiakban, mint HáEmGo) és 16 tagszervezete a Krajczáros Alapítvány koordinálásával 2015. november 11-én nemzetközi gyertyagyújtási akciót szerveznek. Felkérjük Önt és a háborúkban elhunyt katonáink ma élő hozzátartozóit, a közéletünk jeles képviselőit, a művészeket, tudósokat, felnőtteket és gyerekeket, valamint az iskolák, önkormányzatok, egyházak, magyar és külföldi civil szervezetek képviselőit, a katonai szervezetek illetve fegyveres testületek parancsnokait, diplomatákat, hivatalok, intézmények vezetőit, a vállalkozások menedzsmentjét, tulajdonosait, nyugdíjasokat – vagyis mindenkit -, hogy csatlakozzanak e közös megemlékezéshez. Kérjük minden kedves (a kezdeményezésünkkel azonosuló) Partnerünket, hogy a jelzett napon 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél, katonai temetőben, parcellákon vagy a lakásuk illetve üzemeltetett létesítményük, iskolájuk ablakában, bejáratánál legalább egy szál mécses vagy gyertya meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért halt magyar és más nemzetek katonái iránt. Célunk, hogy a „közös Európában együtt emlékezés” jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását. 

/images/uploaded//File/gyertyagyujtasok/krajczaros_alapitvany_felhivasai.pdf


Részletek
2015.10.08.

Szakértői Konferenciák

Tisztelt Érdeklődők!

Indul a pályázati nagyüzem - november, decemberben megjelennek az Operatív Programok újabb pályázatai. Célunk a konferencia sorozattal, hogy szakértőktől kapjanak információt térségünk lehetséges pályázói. A Helyi fejlesztési Stratégia LEADER program kialakításának része, az egyéb Operatív Programokkal való harmonizálás.

Igyekeztünk a három eseményre különböző szakterületek képviselőit meghívni, hogy naprakész tájékoztatást tudjunk nyújtani az érdeklődőknek.

Felhívom figyelmét, hogy a Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei bővültek, a települések részére megszűnt az un. III. tengely, és a VP-ben tudnak pályázni egyes területekre. Emellett számos új lehetőség van termelők, kisgazdálkodók pályázataira.

Javasoljuk, hogy az előadásokat pályázattal foglalkozó munkatársuk felkészítésére is vegyék igénybe.

 


Részletek